A cím, Schumacher híres alternatív közgazdaságról szóló könyvének címe (magyarul: A kicsi szép, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991.) az objekt műfajára alkalmazva első hallásra paradoxon, hiszen e művészeti ágnak igen kevés köze van a szép esztétikai kategóriájához. Annak idején, az 1910-es évek közepén éppen a közízlés borzolására, a hagyományos művészeti és esztétikai fogalomstruktúra lerombolására és a műalkotás szimpla műtárggyá degradálódása elleni tiltakozás jegyében döntött úgy Marcel Duchamp, hogy talált tárgyakból elkészíti az első objekteket. Azóta az objekt mint művészeti médium a hivatalos kánon részévé vált, és utolérte a végzet: múzeumok és magángyűjtemények magas áron vásárolt, nagy becsben tartott darabjai kerülnek ki e műfajból. Magyarországon az 1960-as évek végén jelent meg, és a konceptuális művészet '70-es évekbeli felvirágzása nyomán vált elterjedtté az objekt-művészet. Később az 1990-es években a neokonceptuális törekvések szárbaszökkenésével párhuzamosan újra nagyobb figyelmet kapott az objekt médiuma, s a mai napig számos művész kedvelt műfaja. A kiállítás ötletgazdája és kurátora Várnai Gyula maga is készít objekteket, munkásságában az elmúlt években tevődött át a hangsúly a nagyobb méretű, méterekben mérhető installációkról a kisebb léptékű, bensőségesebb mű-befogadó viszonyt felkínáló alkotásokra. Mostani – különböző generációkat felvonultató válogatásának – nem szándéka, hogy a műfajt feldolgozza és átfogóan áttekintse, inkább az a célja, hogy az objekt-művészet számára fontos aspektusait az eltérő alkotói szemléletek által átszűrve mutassa be. A meghívott művészek között vannak, akiknek az objekt elsődleges műfaja, mint Halász Péter Tamás vagy Szalay Péter; vannak, akik sokféle médiummal dolgozva rendszeresen készítenek objekteket, mint Előd Ágnes, Gerhes Gábor, Július Gyula, Karácsonyi László, Keserue Zsolt, Pacsika Rudolf, vagy a kiállítás kurátora, Várnai Gyula; s olyanokat is találunk, akik egyéb műfajban alkotva időnként létrehoznak objekteket, mint a festő Batykó Róbert vagy a hosszú évek festészeti és grafikai munkássága után az objekthez vissza-visszetérő Ádám Zoltán.
Művészek: Ádám Zoltán, Batykó Róbert, Előd Ágnes, Gerhes Gábor, Halász Péter Tamás, Július Gyula, Karácsonyi László, Keserue Zsolt, Pacsika Rudolf, Szalay Péter, Várnai Gyula
Kurátor: Várnai Gyula
acb Galéria | acb Gallery | Cím: H-1068 Budapest, Király utca 76. | Tel: +36-1-413-7608, +36-1-413-7609 | Email: acbinfo@acbgaleria.hu | |
webSTATION.hu production