Halász Péter Tamás

Ax is

Helyszín: acb Attachment
Dátum: 2022. júl. 01 – 29.
Megnyitó: 2022. jún. 30. 19:00
Leírás

Halász Péter Tamás saját gondolataival vezetve be legújabb az acb Attachmentben megvalósult kiállítását: „Balta van. 50 ezer éve van. Az emberiség története során a balta óta persze lett kard, íj, Reneszánsz, humanizmus, lőpor, szuperszonikus bomba, demokrácia, Bauhaus, digitalizáció…, de balta továbbra is van. A Föld forog, az axisz ugyanaz: "Káin a föld ura", ahogyan Szondi Lipót írja.”

A művész évekkel ezelőtt egy abszurd újsághír nyomán kezdett a baltával és a baltadobálással, mint lehetséges művészeti gesztussal foglalkozni. Ezt az agresszív, „ormótlan” aktust Halász korábbi műveiben is többéle módon forgatta már ki, többek között tech cégek logóinak baltás átiratát is elkészítette, ellenpontozva műveiben a csúcstechnológiát és az ősi eszközhasználatot. A kortárs logók design kultúrája persze sok tekintetben a huszadik század második felében kibontakozó absztrakt művészet letéteményese. Nem véletlen, hogy legújabb sorozatában, kiállítási anyagában az 1960-as, 1970-es évek fordulóján született minimalista és hard-edge festészet nemzetközi klasszikusait dolgozza fel Halász. A falapokkal és a motívumokká is váló szerszámokkal újrafogalmazott művek további ironikus játéktere az is, hogy úgy tűnhet, mintha a művek „kemény éleit” balták alakították volna.

Halász Péter Tamás (1969) a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett Maurer Dóra osztályában. Több mint húsz éve indult művészi pályája a kezdetek óta erős neokonceptuális alapokra épül. A művész az installációi és objektjei ösztönös érzéki hatásait a konceptuális művészet munkamódszerének racionális, szinte mérnöki logikájával ellenpontozza. Halász korábban gyakran foglalkozik a fény, a tükröződés formai és pszichológiai hatásával és jelenségével. Alkotásaiban visszatérő téma a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés is. Fanyűvő c. alkotása frissen került be a budapesti Ludwig Múzeum Gyűjteményébe.

Mutass többet