Tót Endre (sz. 1937, Sümeg, Magyarország), a festőként indult, majd a hetvenes években egyaránt a hazai és nemzetközi konceptuális művészet elismertté vált alkotója 1980-ban költözött Kölnbe a nyugat-berlini DAAD ösztöndíjának lejárta után. Az emigrációt választó Tót abban az időszakban telepedett le a Rajna menti városban, amikor a festészet újrafelfedezésének jegyében rendezett kiállításoktól voltak hangosak az európai és észak-amerikai kiállítóhelyek. Ilyen volt 1980-ban a Velencei Biennálé nyitott kiállítása, az Aperto, 1981-ben a londoni A New Spirit in Painting, 1982-ben a documenta és a berlini Zeitgeist, amelyek mind a konceptuális, elanyagtalanított művészet évtizede után tapasztalható „képéhség”-ről tanúskodtak. Ebben az időszakban Köln a neoexpresszionista festészet egyik legfontosabb, a fiatal művészekből álló és nemzetközi szinten is nagy hatású Mülheimer Freiheit csoport által fémjelzett központjává vált.

Tót Endre mind ez idáig úgy nyilatkozott első, a Német Szövetségi Köztársaságban töltött éveiről, hogy ugyan testközelből élte meg az újfestészet nyolcvanas évek elején bekövetkezett robbanását, de mégis kívül maradt rajta. Nyugat-berlini időszakából ismerte a német neoexpresszionizmus első hullámának hozzá nemzedéki szempontból közel álló alkotói közül Karl Horst Hödickét, Kölnben élve pedig tanúként követte az ő nyomukban járó fiatalabb művészek, az „Új Vadak” munkásságát. Kívülállósága a konceptuális korszakát megelőző, hatvanas évekbeli festői pályája, festői múltja miatt inkább távolságtartó nyitottságot jelentett. Arról ugyanakkor, hogy ebben az időszakban maga is újra festeni kezdett, Tót évtizedeken át hallgatott. A közönség számára most először látható, titokban, 1982 és 1985 között készült festményei – amelyekhez egyetlen kétoldalas festmény tanúsága szerint még 1986-ban is készített kapcsolódó alkotást – majdnem negyven éven át feküdtek összetekerve a művész kölni pincéjében. A százhárom  ̶  egy vászonkép kivételével papírra, sőt, gyakran annak mindkét oldalára készült  ̶  festmény és a velük egy időben született több száz rajz, pecsétmunka 2021-ben került Budapestre.

Az acb Galéria ebből a dinamikus gesztusokkal létrehozott, a nyolcvanas évek vad festészetének hatását magán viselő sorozatból mutat be művészettörténeti különlegességnek számító válogatást.  A Warum male ich? címet viselő kiállítás a festő Tót Endrét helyezi a középpontba: azt az alkotót, akinek a fogalmi művészettel összeforrt pályáján is meghatározóak maradtak a festészet elméleti és gyakorlati kérdései, sőt az azokkal való küzdelem, ahogy azt a hetvenes évek elején a Meg nem festett képeim vagy Night Visit to the National Gallery című művészkönyvei, majd a Távollévő képek, a Blackout képek, illetve a 2019-ben szintén az acb Galéria által újrafelfedezett Layout képek is tanúsítják. Tót gesztusalapú korai művei, amelyekkel a legendás 1968-as IPARTERV kiállításon is részt vett, a nagyfokú festőiség, az absztrakt expresszionizmus, az informel, a kalligráfia jegyében születtek, majd a hatvanas évek végén és az évtized fordulóján a tárgyilagos, sokszor pop artos hard-edge-en, minimalista alkotásokon keresztül vezetett útja a vászon kiüresítéséhez, a médiummal való szakításhoz, egyúttal a konceptuális művészethez. A „Zéró” és „Semmi” konceptjei mail art művekben, utcai demonstrációkon, fotóperformanszokon, gépeléseken, pecsételéseken, ofszet munkákon és művészkönyvekben jelentek meg, nem ritkán festészeti referenciákon keresztül.

A titokban született, frissen felfedezett művek leginkább Tót Endre korai, expresszív alkotásaival mutatnak rokonságot, különösen azokkal a figuratív képekkel, amelyeket ma Hencze Tamásról és feleségéről vad ecsetvonásokkal 1966-ban készült portréfestményekből ismerhetünk. Némely darabok napra pontos datálása pedig a hatvanas évek közepén jegyzetszerű, könnyed kalligrafikus rajzaihoz, az Angyalföldi Naplórajzokhoz kapcsolja ezeket a szintén a bezártság, a múló napok és a személyességből fakadó titokzatosság krónikájaként felfogható festményeket. A Warum male ich? ciklus műveiben meghatározóak a mozdulatok, előtérbe helyeződnek az ábrázolt figurák közti kapcsolatok: a képek összhatása egyszerre drámai és ironikus, alkalmanként karikatúraszerű, de a képek mindenképpen a „forró”, gesztusalapú festészet felszabadító, intenzív élményét sugározzák, a vegytiszta festészetét, amely lényegében mindvégig meghatározta Tót Endre alkotói pályáját. A kiállítás a sorozat egyik darabjáról kapta a címét – Miért festek? –, amely önleleplező módon a nyolcvanas évek elején az ecsetet újra kézbe vevő Tót festészettel kapcsolatos dilemmáira utal. Az évtized végére Tót aktív szereplőjévé vált a kölni művészeti életnek. Layout, Blackout, és Távollévő képei, amelyek a festészet és a konceptuális törekvések szintéziseként is olvashatók, a következő évek meghatározó műcsoportjaivá váltak. 1995-ös Műcsarnok-beli retrospektív tárlata és az 1999-es kölni Ludwig Múzeumban megrendezett Who’s Afraid of Nothing a közönség figyelmét Tót Endre kanonikus műveire irányította, amelyek az acb Galéria kiállításán a Warum male ich?-festményekkel nemcsak egy új ciklussal bővülnek, de Tót Endre alkotói pályáját, kreatív szellemiségét és művészi karakterét is új optikán keresztül engedik láttatni.

A kiállításhoz kapcsolódóan jelenik meg az acb ResearchLab legújabb kiadványa Balázs Kata és Heszky András szerkesztésében. A gazdagon illusztrált kötetben a szerkesztők Tót Endrével készült interjúja mellett Fehér Dávid és Hegyi Loránd a művész frissen felfedezett sorozatával foglalkozó tanulmányai olvashatóak.